2013. december 30., hétfő

Nagy kedvenc: Astor Perfect Stay Gel shine körömlakk

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy ebben az évben hozok még egy posztot. Nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy írjak erről a körömlakkról, mert fantasztikus. Amint már a címben is láthattátok az Astor Perfect Stay Gel shine nevű körömlakkról fogok írni. Nekem piros színben van meg, méghozzá a 304-es Red velvet árnyalatban.


Tehát erről a szépségről lenne szó. Engem már eleve így üvegen keresztül megfogott. Nekem nagyon tetszenek lakkokba a piros színűek, volt is nekem eddig egy, csak annak kicsit bordósabb színe volt. De ez, ez maga a tökély. Na jó de ennyit a színéről.
A 3 az 1-ben formulának köszönhetően egyben alapozólakk, színeslakk és fedőlakk is egyben. A képen is csak egy rétegben látjátok, fedőlakk nélkül. A tökéletes lapított ecset segítségével egy húzással is eltudjuk fednibaz egész körömfelületet.
Az üvegen is fel van tűntetve, hogy akár 10 napon át tart. Nekem általában egyik körömlakk sem bírja tovább a körmömön 3-4 napnál. De ez már 5. napja van fent és még mindig bírja. Picit a hegyén kopott meg, de az nem vészes. Egyáltalán nem pattog le.
Próbáltam mindent leírni a nagy kedvencemről. Remélem kedvet kaptatok hozzá és ti is kipróbáljátok. Csak ajánlani tudom. Puszi :-)

2013. október 22., kedd

Halloween-i party



Szerintem nagyon jó móka a halloween. Kár, hogy nálunk nincs hagyománya. De ennek ellenére mi miért is ne csinálhatnánk egy bulit ennek alkalmából. Itt van pár ötlet, hogy hogyan lehet fergeteges a halloween-i zsúrod.







1.
Először is nem árt ha megszervezzük a partit. Döntsük el, hogy félelmetes bulit szeretnénk, vagy mulatságosat, vagy esetleg jelmezeset. Ezután készítsük el a meghívókat amibe fontos leírni, hogy mikor tartandó, hány órától és hogy miben jelenjenek meg a meghívottak. Aztán jó ha készítünk dekorációt is.. Ez lehet akár egy denevér fűzér, boszorkányok akármilyen formába, és a ki nem hagyhatott gyertyák és töklámpások.

2.Halloween-i játékok:
-Töklámpás faragás: vesztek egy nem túl nagy tököt, és egy kés segítségével kiszeditek először a belsejét, majd pedig mintát faragtok rá.
-Megnézhettek egy jó horrorfilmet...kapcsolódhat halloween-hez is.
-Szellemkör: körbeültök, és valaki elkezd egy szellemtörténetet, majd a következő ember folytatja, és a végére hátha kijön egy nagyon ijesztő történet.
-"Smink" verseny: ki tud
a legfélelmetesebb "sminket" elkészíteni.

3.
Ételek:
-Igazából mindegy, hogy mi az amit esztek, az a lényeg, hogy valami ujjra hasonlító legyen ami nem más mint a virsli, vagy piros legyen ami a vért helyettesíti.
-Ilyen pl: Ha egyszerűbb ételt szeretnétek akkor nem kell mást tennetek mint megfőzni pár virslit és ujjat formázni belőle majd kechuppal tálalni.
-Vagy:  Habcsók figurák: – 4 tojásfehérjét verjünk fel keményre 20 dkg porcukorral. Egy kanállal szaggassunk hosszú szellem vagy csont alakokat, szörnyeket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd 110 fokon süssük keményre kb egy órán át. Amikor kihűltek, a csontokat mártsuk piros lekvárba, a szellemekre és szörnyekre pedig rajzoljunk vagy ragasszunk szemeket, szájakat olvasztott csokival!

Ezután meg már csak az kell, hogy nagyon jól szórakozzatok és, hogy jól érezzétek magatokat. Remélem tudtam segíteni és, hogy ti is szerveztek egy ilyen helloween-i partit. :)

2013. szeptember 15., vasárnap

Tabutémák a csajélettel kapcsolatban: Első rész



Szisztok! Ma egy új sorozatot indítok aminek a címe: Tabu témák a csajélettel kapcsolatban. Erről már talán hallottatok korábbról, hogy fogok csinálni ilyen posztokat, de még nem voltam eléggé felkészülve rá. Most jött el ennek az ideje. Ma az önbizalomról fogok kicsit írni, és arról, hogy egy nő igenis legyen megelégedve magával.
Vannak nők, köztük néha én is, akiken eluralkodik az a rossz érzés, hogy ő nem szép, nem csinos, túl kövér, túl sovány, szeplős, pattanásos és még sok más különböző gondolat. –Mi a fenének nem áll úgy a hajam ahogy szeretném? –Miért van rajtam ennyi felesleg? –Miért nem hízok megfelé? –Miért nincsen olyan ruha ami jól áll a nagy fenekemen? –Miért vannak ilyen nagy lábaim, hogy alig találok rá cipőt?
Ismerősek ezek a mondatok? Ha igen akkor olvass tovább!

Sajnos ha egy nőnek rossz napja van, képes mindenbe csak a rosszat látni. Köztük magában is. Nem lenne szabad, hogy eluralkodjanak rajtunk ezek a rossz gondolatok, mivel néhány dolgon változtatni is lehetne. A súlyunkon talán változtathatunk. Nem kell hozzá más mint egy jó adag akaraterő. Ha tényleg nem tetszik nekünk az amit a mérlegen látunk, akkor tegyünk ellene. Sok sport, megfelelő folyadékbevitel, egészséges életmód kell csupán hozzá. Na meg a már előbb is említett akaraterő. Ha viszont olyan  dologgal állunk szemben amin nem lehet változtatni, sajnos kénytelenek vagyunk elfogadni és vele együtt élni. Nézzük mindennek a jó oldalát. Ha például azzal nem vagy megelégedve, hogy nő létedre 185 cm vagy, örülj neki. Jobb lenne ha 145 cm lennél?? Nem hiszem. Vagy például a szeplőid nem tetszenek? Lehet, hogy egyszer egy fiúnak pont ez fog tetszeni benned. Vagy nagy a feneked, de valamilyen hormonproblémád miatt nem sikerül a lefogyás? Hordj olyan ruhákat amik nem emelik ki annyira a fenekedet. Az interneten sok olyan oldalt találsz ahol a magasságod ellen, az alacsony alkatod ellen, a túlsúly ellen találsz olyan ruhákat amik ezekre megfelelőek lennének, és nem mutatnak belőled annyit amennyi valójában van. Lányok! Nem szabad, hogy ezek a rossz érzések eluralkodjanak rajtatok! Az Isten nem véletlenül teremtett minket ilyenné, amilyenek vagyunk. Nincsenek véletlenek!!! Én már csak tudom.
:) Tehát fogadjátok el magatokat így ahogy vagytok!  Bízzatok magatokban!



Ami sok, az sok: Persze vannak olyan emberek is, akik már túlságosan is nagyra vannak magukkal. Őket nevezzük egoistáknak. Sajnos ilyen emberek is vannak, de általában vagy tényleg van mire büszkének lenniük, vagy pedig egyáltalán nincs. Mert jó egy természetes szép gondolat kell, de nem agyon dicsérni magunkat, s ezzel a másikat megbántani. Például azzal, hogy: Már megbocsáss de nekem sokkal csinosabb a lábam mint neked. tehát, hogy magát dicséri a másikat pedig nagyon csúnyán megbántja.

2013. szeptember 14., szombat

Őszi TAG: Tudj meg többet rólam

Sziasztok! Ezzel a poszttal is több dolgot tudhattok meg rólam. Most például olyan dolgokat ami az ősszel kapcsolatos. Mivel már lassan benne vagyunk az őszbe, ezért gondoltam csinálok nektek egy ilyen őszi kérdezz felelek-et. A kérdéseket a netről állítottam össze, ti is nyugodtan kitölthetitek ha van kedvetek, s akár kommentbe is leírhatjátok. :)




Kedvenc őszi illatod?
A kedvenc őszi illatom az eső illata. Amikor a nagy zápor után kimegyk az udvarra és az eső földes, mély illatát érzem. Nem nagyon tudom elmondani, hogy milyen illata van az esőnek. A másik kedvenc illatom pedig a meleg kakaó illata. Mondjuk az nem tudom, hogy fűződik az őszhöz. Az inkább olyan őszi és téli dolog. (mármint a meleg kakaó) De én akkor is szeretem az illatát. :)

Kedvenc őszi kiegészítőd?
Ez egyértelműen a sál. Nagyon szeretem a sálakat. Van is belőle sok. Virágos, színes, csíkos, pöttyös, mindenféle mintájú. Szeretem őket mindenhogy hordva. Itt láthattok is pár tippet, hogy hogyan variálhatjátok a kendőtök, sálatok kötését. 

Mit szeretsz az őszben?
Azt, hogy nemsokára itt a tél. :D Na de magában az őszben azt, hogy általában borús idő van és az az idő legjobb arra, hogy bebújjunk a jó meleg ágyba és egy pohár meleg tea mellett megnézzük a kedvenc filmünket. Ilyen időbe szeretek legjobban filmet nézni. 

Mit nem szeretsz az őszben? 
Röviden és tömören azt, hogy kezdődik a suli. :(

Kedvenc őszi körömlakkom? 
Ezen még nem nagyon gondolkodtam, de most, hogy felmerült a téma, akkor a  "miss sporty lasting colour up 7 days" barnás bronzos színű körömlakk az ami nekem meg is van, és nagyon tetszik is, mivel egy elég szolid körömlakkról van szó ezért suliba is hordható.

Mi jut eszedbe az őszről? 
A sárguló falevelek, a gesztenye, a sündisznó, a széldzsekik, a hűvös hangulat. Szerintem körülbelül mindenkinek ezek ugranak be elsőnek az őszről, mert ha egy őszi napon az ember kimegy az erdőbe vagy a városba ezeket lehet látni.


Nos hát ennyi lett volna ez a kis "kérdezz-felelek". Remélem, hogy tetszett és próbáljátok ki ti is ha szeretnétek. Aki pedig ugyanígy blogon csinálja meg azt kérem, hogy írja oda a forrást, tehát a blogomat, mivel a poszt (mint az összes többi is) SAJÁT. Köszönöm. :)




2013. augusztus 31., szombat

Futónap

Sziasztok csajok!
Nem vagyok valami sportember, de azért a futásnak és a biciklizésnek nem állok ellen. Ma például futni megyek. Nem sokszor járok, de ha megyek akkor úgy csinálom, hogy legyen is értelme. Most elmondom nektek, hogy az én futónapom hogy is néz ki.

Egy óra múlva indulunk a barátnőmmel mert szerintem társaságban jobb futni mint egyedül, de mondjuk ezzel ki hogy van. Általában mindig viszek magammal egy üveg vizet és egy almát. Az üveg vizet azért, hogyha megszomjazok, mert azért ha kifutkározom magam akkor utána jólesik egy kis folyadék. Az almát pedig azért, hogy előtte megegyem és így nagyobb erőbedobással tudok futni. Mivel mi egy kis falucskában lakunk ezért nem a faluba futunk, mert az öreg nénik nem néznék jó szemmel. (ne kérdezzétek, hogy miért :D ) Tehát mi nem a faluban futunk, hanem vagy kimegyünk a közeli erdőbe, vagy pedig a focipályára. Oda le is tudjuk tenni az innivalót. Aztán, hogy mit is veszek fel. Általában hogyha nyáron futok, akkor egy sztreccses rövidnadrágot és egy ugyanolyan sztreccses pólót vagy atlétát, hogy jól tudjak benne mozogni. Ha pedig hidegebb idő van akkor vagy egy leggings-et vagy pedig egy ülepes, buggyosabb melegítőalsót, plusz még egy kardigánt. Cipőként pedig egy futócipőt, vagy egy egyszerű tornacipőt. Semmiképpen ne sminkben fussatok, mert ha leizzadtok akkor elfolyik a smink és úgy fogtok betoppanni a házba mint egy múmia. Ajánlom, hogy kenjétek le magatokat valamilyen napvédővel, de csak akkor ha napközbe futtok. A hajatokat pedig fogjátok össze egy copfba, vagy egy laza kontyba. A lényeg, hogy ne akadályozzon titeket a futásba. Általában én egy fél órát, órát szoktam futni, nekem az pont elég.

S, hogy mire is jó a futás: Aki szeret futni járni az tudja, hogy mennyire jó futás közben gondolkodni. Olyankor sokkal jobban megy a gondolkodás és sokkal jobban eltudunk merülni különböző dolgokban. S ráadásul nagyon jó sport is, mivel átmozgatja minden testrészünket és javítja az állóképességet.



Divatbakik, amiket jobb ha elkerülsz!!!

Sziasztok! Ma egy elég érdekes témával fogunk foglalkozni, ami teljesen egyénfüggő. Nem szeretném ha ebből vita lenne vagy bármi olyan dolog ami bántó vagy sértő lehet bárki számára is.
Ismét egy divattal kapcsolatos poszt következik, de ez nem a "mi a divat most" témájú hanem a "súlyos divatbakik" nevű poszt. Elég sok ember nem veszi észre, hogy mi gáz és mi nem. S ez sajnos nem csak tinédzsereknél fordul elő, hanem bizony felnőtteknél is. Nem mintha én annyira értenék a divathoz, nem erről van szó, hanem én legalább tisztába vagyok vele, hogy mit vegyek fel és mit NE. Akkor kezdeném is. Azokat a dolgokat fogom leírni amiket olvastam már számtalan újságban, divat oldalakon, és persze azokat amik ezek közül engem is idegesít.

1. Szilikonpánt és csőtopp vagy atléta

Most lehet ezért utálni meg szidni. De ezzel nem vagyok egyedül. Számtalan weboldal, blog, újság ír erről, hogy a szilikonpánt még rosszabb mintha semmit nem vennél alá. Orvosok is írták, hogy egészségtelen is, mert ha már több órát abba vagy akkor a pánt alatt beizzad a bőröd és utána fertőzéseket is kaphatsz el. A második dolog az, hogy hiába azt hiszed, hogy nem látszik, az igenis LÁTSZIK!!!! Sokkal jobban odavonja a figyelmet a vállaidra. Csajok! S ahelyett, hogy dühöngnétek, hogy ilyen posztot írtam, gondolkodjatok el ezen!! :) Sokkal egyszerűbb megoldások is léteznek arra, hogy hogyan viseld csőtoppal a melltartót. Pár tipp: Egyszerűen csak leakasztod a pántot és kész!; Vagy akár ha bevállalod mert esetleg nem ugrabugrálós helyre mész akkor nem is fontos venni alá. Persze csak abban az esetben ha nem olyan nagyok a melleid amiknél látszik, hogy nincs rajtad! Mutatok képeket, hogy lássátok, hogy mennyire visszataszító látvány.

Ti is látjátok igaz?? Nem látszik át!!! :)
































2. Cicanaci és rövid póló kombináció
Nos ezt most lehet sokan félre értitek. Nem maga a cicanadrág és a póló kombinációjával van bajom, hanem a cicanadrág és rövid póló. mutatok egy képet, hogy értsétek miről is van szó.
Gondolom ti is jól látjátok, hogy a csajnak úgynevezett tevepatája van. A fenekét pedig eléggé nagyobbítja. A comb alatti részi viszont csinosak. De szerintem ti sem azt vettétek észre először, hogy mi csinos rajta, hanem, hogy mi nem. Ezért is lenne szükség arra, hogy egy hosszított felsővel, vagy egy kis ruhával vegye fel. A leggings nem helyettesíthető a nadrággal!!! A leggings az mindig is leggings marad.



















Most pedig akkor következzen az a divatbaki amit már szerencsére kevesebben követnek el mint az előző két dolgot.

3. Szanda zoknival
Ezt általában férfiak szokták így hordani. Nekik sem előnyös, sőt. De mi van akkor ha egy nő veszi fel ugyanígy?!? Sajnos ez is előfordul,hogy egy nő vesz fel szandálhoz, sarúhoz zoknit. Gondolom, hogy ti is ezen a véleményen vagytok mint én. Vagyis remélem. :P











Ezennel ennek a bejegyzésnek vége. Remélem, hogy senkit nem bántottam meg. Nem az volt a célom, hogy bárkit is sértegessek, hanem az, hogy felhívjam rá a figyelmeteket.
S itt is mint általában sok helyen, érvényes a mondás, hogy akinek nem inge, ne vegye magára!!!! Remélem, hogy sok embernek nem szól ez a poszt!! :)

2013. augusztus 27., kedd

Vissza a suliba: Bevásárlás, dekorálás

Sziasztok! Ma egy új sorozatot indítok el, aminek a címe: vissza a suliba. Sajnos vagy nem sajnos de eljött ez a nap is amikor már azon gondolkodunk, hogy mit vásároljunk az iskolára, hogyan menjünk iskolába...stb. Ebben a posztban én azokat a dolgokat fogom nektek bemutatni amiket én vettem a sulira és ezeket hogyan fogom majd díszíteni.
Először is miket szereztem be: nem sok mindent kellett vennem, mivel tavalyról is maradt meg elég sok minden.



Balról-jobbra: 
-Először is kezdeném akkor az apróbb dolgokkal ami először is a szövegkiemelő. Nagyon szeretem a szövegkiemelőket. Általában ha egy dolgozatra készülök vagy órán is mindig részesei a tanulásomnak, mivel ha az agy a színesebb dolgokat jobban raktározza és megjegyzi, mintha csak tollal vagy ceruzával írnánk. Ebből vettem egy zöldet, egy rózsaszínt, egy narancssárgát és egy neon citromsárgát is.
-A következők a tollak amikből négyet vettem. Az első egy kékes zöldes ZEBRA toll ami úgy is fog amilyen színű. Ennek a párja, egy ugyanilyen ZEBRA toll csak pinkbe. A harmadik is ugyanettől a márkától van, csak az egy egyszerű kék színű. Ez a kedvenc tollam, mindig ilyennel írok. A negyedik egy SIGNETTA piros toll. Az ötödik pedig egy ZEBRA rotring ceruza. 
-Az íróeszközök felett található egy aranyos kis cicás notesz, amit azért vásároltam, mert ebbe kis aprócska dolgokat fogok írni ami a leckefüzetbe lényegtelen.
-A notesz mellett, a már említett leckefüzet van, amibe majd a házit, és a dolgozatok időpontját fogom írni.
-Alatta egy ICO radírcsomag található. Nekem ez a kedvenc radírom, mivel a színes ceruzát is fantasztikusan eltünteti, a papírt nem rongálja.
-A képen egy PRITT ragasztó is fel van tüntetve. Ezt szerintem ismeritek. Egy egyszerű sulis ragasztó.
-A következő tárgyak egy órarend, amin egy kiskutya van és az alap dolgok, a füzetek. A füzetek elég csúnyák, tehát ezeket fogom majd feldobni szuper techikákkal. Én vettem csillogó, ilyen nyúlós gélszerű díszítőket, amivel majd fogom dekorálni. De hoztam nektek párat amit én még nen próbáltam ki, de BIZTOSAN ki fogom. :)


Szerintem ez szuper és nagyon ötletes.


Ez pedig egyben csajos is ötletes is.

Aztán van még pár ötletem amit még szintén nem próbáltam ki, viszont ezekről nincs képem. 
-ha egy egyszínű füzetre teszel egy darab csipkét, és ezt lefújjuk egy eltérő színű, fújós festékkel.
-ha bármilyen újságból vágtok ki csajos képeket és ezeket ragasszátok rá ízlésesen.

Remélem tetszett ez a poszt, és, hogy hasznotokra vált. :*

2013. augusztus 24., szombat

Házi arcpakolások: Arcpakolás zsíros bőrre


Sziasztok! Ezzel a bejegyzéssel folytatom a "házi arcpakolások" című sorozatomat, amibe eddig szó volt a pattanásos és száraz bőrről is. Valószínűleg ez lesz az utolsó ilyen posztom ebben a sorozatban. A következő napokban még 2 sorozatot fogok elindítani, mégpedig a tabu témák és a vissza a suliba. No de térjünk vissza a pakolásra.
Mitől lehet zsíros az ember bőre? A faggyúmirigyek túlzott működésétől. Ha sok faggyú kerül a bőr felszínére, a bőrünk nem lesz képes megfelelően lélegezni. Ami sajnos nagy gond mivel a a lerakódott faggyú csak úgy vonzza magához a sok bacilust, ami később elszaporodik, és a bőr gyulladásához, pattanásokhoz vezetnek. Ezt minél hamarabb meg kell előzni! Aki nem szeret magára mindenféle kenceficét, házi maszkokat kenni, annak is van pár jó tanácsom, ami igaz hosszabb ideig tart míg hatni kezd, de ugyanolyan hatékony. Ezek pedig: a rendszeres folyadékfogyasztás; a bőr rendszeres tisztítása; túl fűszeres ételek, édességek mellőzése; az alkohol és a dohányzás mellőzése.
Ezek a legfontosabb dolgok amiket az ellen tehetünk, hogy a bőrünk ne legyen zsíros, pattanásos. De mi az a dolog ami még e mellé plusz lenne? Természetesen az arcpakolás, amiről a címben is olvashattatok.

2013. augusztus 20., kedd

A puha és ápolt láb titka

Minden nő számára fontos az ápolt és egészséges láb. Ezért is van szükség néha egy kis kényeztetésre. De miért is adnánk ki érte pénzt, amikor egyszerűen, otthon egy romantikus film közben is megtehetjük.

1.Lépés
Az egyszerű és gyors pedikűrözés alapja a lábáztatás. Mivel sokkal könnyebb úgy végezni a további feladatokat, hogy a bőr fel van puhulva. Fogjunk egy lavórt és engedjük meg langyos, vagy ha jól esik meleg vízzel. Majd 10 percig áztassuk benne a lábunkat.
Extra tipp: - ha 2-3 csepp levendula illóolajat cseppentünk bele, csökken a lábizzadás
                  - ha tengeri sót szórunk bele, csökkenthetjük a lábdagadást

2.Lépés
Ha kész vagyunk az áztatással, keverjünk össze szódabikarbónát és pár csepp citromot, s kenjük a lábunkra, majd jöhet a habkövezés.





3.Lépés
A következő lépés, a körmök formára vágása. Egy körömcsipesz segítségével vágjuk le a  lábkörmeinket a megfelelő méretre és utána egy körömreszelő segítségével reszeljük le az érdesebb részeket. Végül pedig, a körömágy bőrét egy fa pálcika segítségével toljuk vissza a helyére.

4.Lépés
Ha elvégeztük sorba az összes lépést, következhet az utolsó, a krémezés. Egy újságban olvastam, hogy ha árnika tartalmú krémet használunk, akkor kevesebb annak az esélye, hogy gombás lesz a lábunk. Kenjünk a kezünkre a krémből (akár testápoló is lehet) és kenjük rá a lábfejünkre,, majd jól alaposan masszírozzuk bele. Végül pedig élvezzük a pihe-puha lábaink szépségét.



2013. augusztus 11., vasárnap

Házi arcpakolások: arcpakolás a pattanásos bőrre

Sziasztok! Ezzel a bejegyzéssel folytatom a "házi arcpakolások" sorozatomat. Ezt az arcpakolást legjobban a pattanásos bőrűeknek ajánlom. Egy élesztős arcpakolásról lenne szó amihez nem kell más mint a már említett élesztő, méz és uborkalé.
Az élesztő táplál, telis tele van B vitaminnal, s a bőrnek nagyon jó barátja.
A méz fertőtlenít
Az uborkalé pedig megnyugtatja a bőrt.

Lássuk tehát az elkészítést:
Fogunk egy tányért amibe belerakunk kb. egy fél csomag élesztőt.(lehet valamennyivel kevesebb is)
Picit összenyomkodjuk egy villával, vagy akár az ujjainkkal is, s hozzákeverünk szigorúan 1 csepp mézet és összekavarjuk ezt a félig kész arcpakolást, aztán egy olyan masszát kell kapnunk hogy ne fojjon le az arcunkról. Majd belerakunk egy, két csepp uborkalevet, amit úgy fogunk elérni, hogy levágunk az uborkából egy pici részt és megnyomkodjuk, hogy kicsöppenjen belőle egy-két csepp nedű. Végezetül mikor hozzákevertük a masszához a levet, elkészült a kincset érő arcpakolás, amit fel is kenhetünk az arcunkra. 10-15 perc elteltével dörzsöljük le az arcunkról úgy, hogy nehogy megsértsük az arcbőrünket! Azt a masszát ami nem jött le, mossuk le langyos vízzel!
Minden héten EGYSZER ismételjük meg!
Ui: ne lepődjetek meg, ha húzódni fog az arcotok, míg a pakolás rajta van. ;)

2013. augusztus 1., csütörtök

"Moments,, avagy Júliusi pillanataim, kedvenceim

Sziasztok! Megígértem már, hogy megfogom csinálni ezt a posztot mindenképpen. Remélem nem baj, hogy már nem júliusba esik bele, hanem már augusztus elsejére. :) Tehát, amint már írtam a facebook oldalunkon is, arról lenne szó, hogy bemutatom nektek azokat a pillanataimat, termékeket amiket használtam, ételek amik nekem nagyon ízlettek és kedvenc dolgaim, amiket júliusban nagyon szerettem. Ezeket képekben hoztam el nektek, amiket beszámozok és a végén pedig jellemezni fogom őket. Remélem tetszeni fog. 

2013. július 29., hétfő

Házi arcpakolások: Arcpakolás száraz bőrre

Sziasztok! Ma hoztam nektek egy arcpakolást amit legjobban a száraz bőrűeknek ajánlok. Fogok még posztot készíteni a zsíros bőrűeknek, a pattanásos bőrűeknek és a normál bőrűeknek is.

Hozzávalók:-egy forró vízzel átitatott törülköző
                   -egy teáskanálnyi méz
                   -egy fél banán
                   -valamennyi tejszín

A bőrödet először is mosd meg egyszerű szappanos vízzel, majd tedd rá a meleg kendőt egy percre. Aztán mikor letelt az egy perc, vedd le a törülközőt és nyomkodd meg enyhén az arcodon amitől kinyílnak a bőr pórusai és jobban felszívják majd a hatóanyagot. Nos lássuk akkor hogyan is készül az a csodaszer amivel az arcotok a száraz, hámlós korszakából átvált a sima, puha korszakába.

2013. július 11., csütörtök

Érdekes találmányok...

Sziasztok lányok! Ma böngésztem a  neten és ráakadtam pár furcsa találmányra, amelyek számomra hajmeresztőek voltak, mivel nem gondoltam, hogy léteznek olyan emberek akik ekkora fantáziával rendelkeznek, hogy ekkora semmirevaló dolgokat kitudnak találni. De ezek szerint mégis vannak. Képekbe hoztam nektek ezeket a találmányokat. (A kép nagyításához kattints rá)



Ezzel én is szívesebben fogyasztanám a reggelimet

Tudj meg többet rólam!

Sziasztok! Volt nemrégen egy olyan posztom amelyikbe kérdezhettetek tőlem olyan kérdéseket amelyekre kíváncsiak vagytok, s ma jött el az alkalom, hogy én ezekre válaszolni is fogok. Írtatok nekem sokat a poszt alá, és egyet üzenetbe. Nos akkor fogjunk hozzá. Remélem tetszeni fog.

 -Mióta foglalkozol komolyabban blog írással?   Komolyabban fél éve. Azelőtt is volt blogom, de azokkal nem foglalkoztam ennyit mint ezzel, s nem is volt ennyire komoly. Az életemről írtam benne.


-Mik a hobbijaid?  Olyan hobbim nincs amit komolyabban űzök, de nagyon szeretek fotózni, szeretek embereket is, de legfőképp a tájat vagy ami engem körülvesz, szeretek blogolni,

 -Szeretsz olvasni?    Igen szeretek.

 -Milyen témájú könyveket?   Fúú hát igazából nálam nincs kikötve, hogy milyen témájúakat szeretek. De ha valamit írnom kell akkor inkább az ifjúsági könyveket.

 -Melyik a kedvenc tantárgyat?   Annyira kedvenc tantárgyam nincsen, de amit jobban kedvelek mint a többit az: Irodalom, Történelem, Kémia, Biológia

 -Melyik tantárgyat kedveled a legkevésbé?   Ez szerintem a legtöbb diáknál így van: Matek, Földrajz

 -Ha meglátsz az utcán egy más kinézetű (értsd: bőrszínű, vagy akár más stílusban öltözködött, fura testalkatú) embert, akkor mit gondolsz róla? Más szemmel nézel rá?   Ez egy elég érdekes kérdés. A válaszom pedig az hogy

2013. július 10., szerda

Gyümis turmix minden mennyiségben

Ilyenkor nyáron melyik ember ne inna meg szívesen egy (vagy több) pohár hideg gyümölcsturmixot? Szerintem senki nem mondana rá nemet. Én úgy gondolom, hogy egy turmixnak nincsen receptje. Azt teszünk bele, amit éppen szemünk, szánk megkíván. De én hoztam nektek párat amik remélem tetszeni fognak. Van köztük olyan is amit én "fejlesztettem". Természetesen akármelyikből kilehet hagyni bármit ha esetleg nem szeretjük vagy nincs otthon. 

FONTOS tudnivaló: a turmixokba cukrot ne tegyünk, ha teljesen egészséges turmixot szeretnénk inni. Édesítsük inkább mézzel vagy édes gyümölccsel.

A vörös vitaminbomba:
Hozzávalók: -egy marék cseresznye
                      -egy marék meggy
                      -málna vagy eper vagy akár mindkettő
                      -ribizli kb. fél maréknyi
                      -fél dl víz (ez kihagyható, én sem teszek bele)

Epres üdítő citrommal és mentával:
Hozzávalók: -10 db közepes eper
                     -1 db citrom leve (lehetőleg ne dobozos citromlét)
                     -1 marék menta (ízlés szerint)
                     -2-3-4 evőkanál méz (a recept cukrot ír, de inkább ne azt tegyetek)
                     -5-7 dl víz
                     -jéggel tálaljuk

Brazil limonádé:
Hozzávalók: -1 liter víz
                     -cukrozott, sűrített tej (3 teás kanálnyi)
                     -3 db lime
                     -1 ek. mézet még rakhatunk bele (ízlés szerint)
Elkészítés: A vizet öntsük bele a turmixgépbe a tejjel együtt. Közben a lime-nak vágjuk le a csúcsait elől, hátul és felkockázva mehet a turmixgépbe. Ha szeretnénk akkor a kanál mézet rakjuk bele, aztán leturmixoljuk. Mikor kész, leszűrjük, és jéggel tálaljuk.

Hűsítő banánturmix egy kis extrával:
Hozzávalók: -1 banán
                     -1 kivi
                     -fél citrom leve
                     -1 cm gyömbér
                     -fél ek. kókuszreszelék
                     -1-1,5 dl hideg tej
                     -ha nem elég édes, édesíthetjük mézzel, barna cukorral
               



2013. július 8., hétfő

Szeretnétek többet tudni rólam ?!?

Sziasztok! Ma épp azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy azért nem olyan felkapott a blogom mert nem nagyon tudtok rólam semmit és e-miatt lehet, hogy elég unalmas is ez az egész. De most arra gondoltam, mi lenne ha szerveznék egy ilyen kérdezz-felelek témájú dolgot, amibe az lenne a lényeg, hogy facebookon, üzenetbe, ide kommentbe, vagy ahová csak tudjátok küldjetek nekem olyan kérdéseket amikre kíváncsiak vagytok velem kapcsolatban :) 
De azért még mindig szeretnék titokzatos maradni ezért van pár dolog amit sajnos nem árulhatok el:
-hol lakom
-hogy hívnak
-hogy hívják a családtagjaimat
-legjobb barátnőm neve
-a morbid témájú kérdésektől kíméljetek :D
Remélem, hogy tetszik nektek az ötlet és, hogy majd csak úgy bombáztok a kérdésekkel :) Nagyon örülnék neki. Szép estét nektek!

2013. július 5., péntek

Sziasztok újra :)

Sziasztok kedves látogatóim! Nagyon nagyon sajnálom, hogy ennyire hanyagoltam a blogomat és a facebook oldalamat is :( Kérlek ne haragudjatok rám e miatt, de rengeteg dolgom volt így nyár elején, és ráadásként el is felejtettem a blogom jelszavát....tudom nagyon bénán hangzik de sajnos ez van. Aztán  tegnap pakolásztam és végre megtaláltam :) De remélem, hogy ettől még ugyanúgy látogatjátok majd az oldalamat mint eddig. Képzeljétek, mikor feljöttem nagyon nagy meglepetésben volt részem: a masnis bejegyzésemen már közel 300 kattintás van. Nekem ez egy fantasztikus szám mivel még nem olyan régen kezdtem a blogolást. S ettől még jobban rám jött ez a blogolási láz, ezért úgy döntöttem hogy le töltöm a telefonomra is a blogger.com-ot, hogy még több mindent tudjak veletek megosztani. (igaz még tanulgatnom kell, de egyszer csak rájövök, hogy hogyan kell használni)..Kérlek titeket, hogyha tetszik az oldalam akkor látogassátok sokszor és ajánljátok barátaitoknak, mert nekem nagyon nagy örömet okoz, hogy ennyien velem vagytok. KÖSZÖNÖM! Ha valami nem tetszik, írjátok meg facebook-on üzenetbe vagy pedig kommentbe. Egyébként még az is nagyon érdekelne, hogy kik azok akik RENDSZERES látogatóim. Kérlek írjátok meg nekem üzibe facebookon :) S még egyszer köszönöm, hogy velem vagytok ♥



2013. május 10., péntek

Körmös Pénteeek...

Sziasztok! Ma hoztam nektek egy érdekes körömdíszítő megoldást. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, mert elég extrém megoldás, de remélem azért valaki majd kifogja próbálni :)

Hozzávalók: -átlátszó körömlakk vagy folyékony ragasztó
                     -alufólia
                     -olló





Vágjatok le a körmötöktől 2-3 mm-rel nagyobb alufóliát és ragasszátok a körmötökre a körömlakk vagy a ragasztó segítségével. (a körömlakkot jobban ajánlom)
Aztán mikor már megszáradt vágjátok le a kilógó végeket, és igazítsátok a körmötök formájához.
Végül pedig kenjétek le az átlátszó fedőlakkal, hogy kitartson és ne essen le a körmötökről az alufólia darabka.



2013. április 21., vasárnap

Érdekes tények...

Sziasztok! Hoztam nektek pár érdekes dolgot. Érdekességek a nőkről, az állatokról,az emberekről.

Érdekes tények a nőkről:

-A nők kétszer annyit pislognak, mint a férfiak.
- A nők mindig feltesznek olyan kérdést, amire nincs "jó" válasz, annak érdekében, hogy a, válaszod után bűnösnek érezzed magadat.
- A nők azt hiszik minden sör egyforma.
- A nők mindig csoportokban járnak nyilvános mellékhelyiségekre. 
-A tizenéves lányok 68 százaléka a hasát formálná át leginkább.
- A női kéz körmei egy hónap alatt átlagosan 4 millimétert nőnek. A lábujjak körmei csak kettőt.
- A világon eladott gyertyák 96 %-át nők vásárolják meg.
-Egy nő által felhasznált rúzs fele a gyomrában köt ki.

Érdekes tények az emberekről:

-Nyitott szemmel nem lehet tüsszenteni.
- Az embernek nagyobb esélye van arra, hogy egy pezsgős dugó ölje meg, mint egy kígyó.
- Edison félt a sötétben.
-A testen belül a fájdalom kb. 110 m/s sebességgel terjed.
-A jobbkezesek átlagosan 9 évvel tovább élnek, mint a balkezesek.
- Az emberi szív olyan erős nyomást képes kifejteni, hogy a vér akár 10 méter magasra is kilövellhetne.
- A legerősebb emberi izom a nyelv.
-Több ember fél a pókoktól, mint a haláltól.
- Az emberi hajszál 3 kg-ot bír el.
- Egy átlagos férfi életében 3350 órát tölt borotválkozással.
- Az emberi combcsont erősebb a betonnál.
- A társkereső hirdetéseket feladók 35%-a már házas.
- Ha piros színt látsz, gyorsabban ver a szíved.
- A szemed körülbelül 80-szor mozdul meg egy másodperc alatt.

Érdekes tények az állatokról:

-A lepkék a lábaikkal érzékelik az ízeket.
- Az elefántok az egyedüli állatok, akik nem képesek ugrálni.
- A csótány 9 napig képes élni fej nélkül, majd éhenhal.
- A krokodil nem képes kinyújtani a nyelvét.
- A jegesmedvék süketek.
-Ha aranyhalat tartunk egy sötét szobában, fehérre változik.
- A kacsahápogás nem visszhangzik - senki sem tudja miért.
- A kutya körülbelül 100 különböző arckifejezésre képes.
- Egy cápa hat hétig is elél evés nélkül.
- Csak a hím békák brekegnek.
-Egy tehenet belehet rúgatni almával.





2013. április 20., szombat

Együtt a földért!!

Sziasztok Lányok!!
Képzeljétek, a héten ellátogattam a közeli erdőbe, s borzasztó dolgokat láttam. A fákon zsák, nejlonzacskó, a földön dobozok, műanyag flakonok, letördelt ágak. Egyszerűen borzasztó látvány volt. Hazaértem és elgondolkodtam azon, hogy ez ellen tenni kell valamit. Úgy gondoltam, írok róla egy cikket és hátha felkapják rá az emberek a fejüket, hogy hoppá, ezt nem kellene.
Összegyűjtöttem, hogy miket is kellene tennünk, hogy a föld még a dédunokáink számára is használható legyen.

Lehet, hogy már a suliban is sokszor hallottátok, hogy "a szelektív hulladékgyűjtés jó,  külön gyűjtsétek gyerekek". No igen, de lehet, hogy még nem gondolkodtatok el rajta, hogy mégis milyen következményekkel járhat, ha nem így teszitek.
-Mindenki fel van háborodva, hogy egyszer esik a hó, máskor süt a nap. Nem tudom mit kell ezen csodálkozni, hogyha mi magunk vagyunk az okozói, azzal, hogy NAGYON erősen szennyezzük a környezetet.
-A dédunokáinknak, sőt még az unokáinknak sem lesz már tiszta a levegő, hogyha így folytatjuk.
-A hulladékok lebomlásának ideje:
Kötél: 4-14 hónap
Papír: 2-5 hónap
Pamutruha: 1-5 év ( A cellulóz ha elásod nedves talajba, évekig nem rothad el. )
Tejes doboz: 5 év
Nejlonzacskó: 10-100 év
Pelenka: 50-100 év
Konzervdoboz: 50-100 év
Sörös dobozok műanyag karikája: 450 év
Zöld üveg: 1 millió év
Műanyag flakon: soha

Kell ez nekünk emberek?? NE tegyük ezt a földdel!!! Megiszol egy üdítőt, eldobod a flakont, SOHA nem bomlik le. Hiányzik ez nekünk? Mennyibe tart az, hogy beleteszed a táskádba, vagy fogod a kezedbe, hazaviszed, és majd következő alkalommal újra öntesz bele innivalót? Semennyibe!!
Szeretnénk mi ilyen világban élni? NEM!!! Tanítsuk a gyerekeket is arra, hogy szemetelni milyen nagy következménnyel jár!! Mondjuk el neki, hogy milyen káros is az a környezetre, ha eldob egy műanyag flakont!!! S az mennyibe tart, hogy viszel be a mostani kukád mellé egy másikat, és abba gyűjtöd mondjuk a műanyagot külön? A konyhai hulladékot pedig ne a kukába dobjuk hanem, ássunk neki egy gödröt az udvaron, és oda dobjuk bele!!! Kérlek titeket, hogy gondolkozzatok el rajta. Nem kerül sok időtökbe. Maximum 5 perc amíg átgondoljátok, hogy mégis mennyire veszélyes szemetelni. ÓVJUK A FÖLDET!!!!!Kezünkben a föld sorsa!

2013. április 10., szerda

Divat 2013 :))

Sziasztok! Ígértem, hogy jövök ma egy új bejegyzéssel. Ez lesz az. :)) Méghozzá a 2013-as divatról fogok kicsit "beszélni". Bővebben a nyári és a tavaszi trendről fogok írni.

Tavasszal még mindig nagy divat lesz a pasztell színű ruhadarabok.


Ezek a ruhák még mindig
tarolni fognak idén nyáron,
és tavasszal :))














Nagyon divatosak lesznek még a terepszínű ruhadarabok is.



















A szegecses cuccok is nagyon menők mostanság. Ajánlom nektek is, hogy szerezzetek be valamilyen szegecses dolgot, de hogyha úgy gondoljátok, akkor csak szegecseket kell venni, és egy régi megunt darabot máris egy menő ruhadarabbá tudtok alakítani. :))











S ez még nem minden. Hétvégén jövök egy újabb poszttal, remélem ez tettszett és, hogy hasznát is veszitek majd :)) /puszi/