2013. december 30., hétfő

Nagy kedvenc: Astor Perfect Stay Gel shine körömlakk

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy ebben az évben hozok még egy posztot. Nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy írjak erről a körömlakkról, mert fantasztikus. Amint már a címben is láthattátok az Astor Perfect Stay Gel shine nevű körömlakkról fogok írni. Nekem piros színben van meg, méghozzá a 304-es Red velvet árnyalatban.


Tehát erről a szépségről lenne szó. Engem már eleve így üvegen keresztül megfogott. Nekem nagyon tetszenek lakkokba a piros színűek, volt is nekem eddig egy, csak annak kicsit bordósabb színe volt. De ez, ez maga a tökély. Na jó de ennyit a színéről.
A 3 az 1-ben formulának köszönhetően egyben alapozólakk, színeslakk és fedőlakk is egyben. A képen is csak egy rétegben látjátok, fedőlakk nélkül. A tökéletes lapított ecset segítségével egy húzással is eltudjuk fednibaz egész körömfelületet.
Az üvegen is fel van tűntetve, hogy akár 10 napon át tart. Nekem általában egyik körömlakk sem bírja tovább a körmömön 3-4 napnál. De ez már 5. napja van fent és még mindig bírja. Picit a hegyén kopott meg, de az nem vészes. Egyáltalán nem pattog le.
Próbáltam mindent leírni a nagy kedvencemről. Remélem kedvet kaptatok hozzá és ti is kipróbáljátok. Csak ajánlani tudom. Puszi :-)

2013. október 22., kedd

Halloween-i party



Szerintem nagyon jó móka a halloween. Kár, hogy nálunk nincs hagyománya. De ennek ellenére mi miért is ne csinálhatnánk egy bulit ennek alkalmából. Itt van pár ötlet, hogy hogyan lehet fergeteges a halloween-i zsúrod.







1.
Először is nem árt ha megszervezzük a partit. Döntsük el, hogy félelmetes bulit szeretnénk, vagy mulatságosat, vagy esetleg jelmezeset. Ezután készítsük el a meghívókat amibe fontos leírni, hogy mikor tartandó, hány órától és hogy miben jelenjenek meg a meghívottak. Aztán jó ha készítünk dekorációt is.. Ez lehet akár egy denevér fűzér, boszorkányok akármilyen formába, és a ki nem hagyhatott gyertyák és töklámpások.

2.Halloween-i játékok:
-Töklámpás faragás: vesztek egy nem túl nagy tököt, és egy kés segítségével kiszeditek először a belsejét, majd pedig mintát faragtok rá.
-Megnézhettek egy jó horrorfilmet...kapcsolódhat halloween-hez is.
-Szellemkör: körbeültök, és valaki elkezd egy szellemtörténetet, majd a következő ember folytatja, és a végére hátha kijön egy nagyon ijesztő történet.
-"Smink" verseny: ki tud
a legfélelmetesebb "sminket" elkészíteni.

3.
Ételek:
-Igazából mindegy, hogy mi az amit esztek, az a lényeg, hogy valami ujjra hasonlító legyen ami nem más mint a virsli, vagy piros legyen ami a vért helyettesíti.
-Ilyen pl: Ha egyszerűbb ételt szeretnétek akkor nem kell mást tennetek mint megfőzni pár virslit és ujjat formázni belőle majd kechuppal tálalni.
-Vagy:  Habcsók figurák: – 4 tojásfehérjét verjünk fel keményre 20 dkg porcukorral. Egy kanállal szaggassunk hosszú szellem vagy csont alakokat, szörnyeket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd 110 fokon süssük keményre kb egy órán át. Amikor kihűltek, a csontokat mártsuk piros lekvárba, a szellemekre és szörnyekre pedig rajzoljunk vagy ragasszunk szemeket, szájakat olvasztott csokival!

Ezután meg már csak az kell, hogy nagyon jól szórakozzatok és, hogy jól érezzétek magatokat. Remélem tudtam segíteni és, hogy ti is szerveztek egy ilyen helloween-i partit. :)

2013. szeptember 15., vasárnap

Tabutémák a csajélettel kapcsolatban: Első rész



Szisztok! Ma egy új sorozatot indítok aminek a címe: Tabu témák a csajélettel kapcsolatban. Erről már talán hallottatok korábbról, hogy fogok csinálni ilyen posztokat, de még nem voltam eléggé felkészülve rá. Most jött el ennek az ideje. Ma az önbizalomról fogok kicsit írni, és arról, hogy egy nő igenis legyen megelégedve magával.
Vannak nők, köztük néha én is, akiken eluralkodik az a rossz érzés, hogy ő nem szép, nem csinos, túl kövér, túl sovány, szeplős, pattanásos és még sok más különböző gondolat. –Mi a fenének nem áll úgy a hajam ahogy szeretném? –Miért van rajtam ennyi felesleg? –Miért nem hízok megfelé? –Miért nincsen olyan ruha ami jól áll a nagy fenekemen? –Miért vannak ilyen nagy lábaim, hogy alig találok rá cipőt?
Ismerősek ezek a mondatok? Ha igen akkor olvass tovább!

Sajnos ha egy nőnek rossz napja van, képes mindenbe csak a rosszat látni. Köztük magában is. Nem lenne szabad, hogy eluralkodjanak rajtunk ezek a rossz gondolatok, mivel néhány dolgon változtatni is lehetne. A súlyunkon talán változtathatunk. Nem kell hozzá más mint egy jó adag akaraterő. Ha tényleg nem tetszik nekünk az amit a mérlegen látunk, akkor tegyünk ellene. Sok sport, megfelelő folyadékbevitel, egészséges életmód kell csupán hozzá. Na meg a már előbb is említett akaraterő. Ha viszont olyan  dologgal állunk szemben amin nem lehet változtatni, sajnos kénytelenek vagyunk elfogadni és vele együtt élni. Nézzük mindennek a jó oldalát. Ha például azzal nem vagy megelégedve, hogy nő létedre 185 cm vagy, örülj neki. Jobb lenne ha 145 cm lennél?? Nem hiszem. Vagy például a szeplőid nem tetszenek? Lehet, hogy egyszer egy fiúnak pont ez fog tetszeni benned. Vagy nagy a feneked, de valamilyen hormonproblémád miatt nem sikerül a lefogyás? Hordj olyan ruhákat amik nem emelik ki annyira a fenekedet. Az interneten sok olyan oldalt találsz ahol a magasságod ellen, az alacsony alkatod ellen, a túlsúly ellen találsz olyan ruhákat amik ezekre megfelelőek lennének, és nem mutatnak belőled annyit amennyi valójában van. Lányok! Nem szabad, hogy ezek a rossz érzések eluralkodjanak rajtatok! Az Isten nem véletlenül teremtett minket ilyenné, amilyenek vagyunk. Nincsenek véletlenek!!! Én már csak tudom.
:) Tehát fogadjátok el magatokat így ahogy vagytok!  Bízzatok magatokban!



Ami sok, az sok: Persze vannak olyan emberek is, akik már túlságosan is nagyra vannak magukkal. Őket nevezzük egoistáknak. Sajnos ilyen emberek is vannak, de általában vagy tényleg van mire büszkének lenniük, vagy pedig egyáltalán nincs. Mert jó egy természetes szép gondolat kell, de nem agyon dicsérni magunkat, s ezzel a másikat megbántani. Például azzal, hogy: Már megbocsáss de nekem sokkal csinosabb a lábam mint neked. tehát, hogy magát dicséri a másikat pedig nagyon csúnyán megbántja.

2013. szeptember 14., szombat

Őszi TAG: Tudj meg többet rólam

Sziasztok! Ezzel a poszttal is több dolgot tudhattok meg rólam. Most például olyan dolgokat ami az ősszel kapcsolatos. Mivel már lassan benne vagyunk az őszbe, ezért gondoltam csinálok nektek egy ilyen őszi kérdezz felelek-et. A kérdéseket a netről állítottam össze, ti is nyugodtan kitölthetitek ha van kedvetek, s akár kommentbe is leírhatjátok. :)




Kedvenc őszi illatod?
A kedvenc őszi illatom az eső illata. Amikor a nagy zápor után kimegyk az udvarra és az eső földes, mély illatát érzem. Nem nagyon tudom elmondani, hogy milyen illata van az esőnek. A másik kedvenc illatom pedig a meleg kakaó illata. Mondjuk az nem tudom, hogy fűződik az őszhöz. Az inkább olyan őszi és téli dolog. (mármint a meleg kakaó) De én akkor is szeretem az illatát. :)

Kedvenc őszi kiegészítőd?
Ez egyértelműen a sál. Nagyon szeretem a sálakat. Van is belőle sok. Virágos, színes, csíkos, pöttyös, mindenféle mintájú. Szeretem őket mindenhogy hordva. Itt láthattok is pár tippet, hogy hogyan variálhatjátok a kendőtök, sálatok kötését. 

Mit szeretsz az őszben?
Azt, hogy nemsokára itt a tél. :D Na de magában az őszben azt, hogy általában borús idő van és az az idő legjobb arra, hogy bebújjunk a jó meleg ágyba és egy pohár meleg tea mellett megnézzük a kedvenc filmünket. Ilyen időbe szeretek legjobban filmet nézni. 

Mit nem szeretsz az őszben? 
Röviden és tömören azt, hogy kezdődik a suli. :(

Kedvenc őszi körömlakkom? 
Ezen még nem nagyon gondolkodtam, de most, hogy felmerült a téma, akkor a  "miss sporty lasting colour up 7 days" barnás bronzos színű körömlakk az ami nekem meg is van, és nagyon tetszik is, mivel egy elég szolid körömlakkról van szó ezért suliba is hordható.

Mi jut eszedbe az őszről? 
A sárguló falevelek, a gesztenye, a sündisznó, a széldzsekik, a hűvös hangulat. Szerintem körülbelül mindenkinek ezek ugranak be elsőnek az őszről, mert ha egy őszi napon az ember kimegy az erdőbe vagy a városba ezeket lehet látni.


Nos hát ennyi lett volna ez a kis "kérdezz-felelek". Remélem, hogy tetszett és próbáljátok ki ti is ha szeretnétek. Aki pedig ugyanígy blogon csinálja meg azt kérem, hogy írja oda a forrást, tehát a blogomat, mivel a poszt (mint az összes többi is) SAJÁT. Köszönöm. :)




2013. augusztus 31., szombat

Futónap

Sziasztok csajok!
Nem vagyok valami sportember, de azért a futásnak és a biciklizésnek nem állok ellen. Ma például futni megyek. Nem sokszor járok, de ha megyek akkor úgy csinálom, hogy legyen is értelme. Most elmondom nektek, hogy az én futónapom hogy is néz ki.

Egy óra múlva indulunk a barátnőmmel mert szerintem társaságban jobb futni mint egyedül, de mondjuk ezzel ki hogy van. Általában mindig viszek magammal egy üveg vizet és egy almát. Az üveg vizet azért, hogyha megszomjazok, mert azért ha kifutkározom magam akkor utána jólesik egy kis folyadék. Az almát pedig azért, hogy előtte megegyem és így nagyobb erőbedobással tudok futni. Mivel mi egy kis falucskában lakunk ezért nem a faluba futunk, mert az öreg nénik nem néznék jó szemmel. (ne kérdezzétek, hogy miért :D ) Tehát mi nem a faluban futunk, hanem vagy kimegyünk a közeli erdőbe, vagy pedig a focipályára. Oda le is tudjuk tenni az innivalót. Aztán, hogy mit is veszek fel. Általában hogyha nyáron futok, akkor egy sztreccses rövidnadrágot és egy ugyanolyan sztreccses pólót vagy atlétát, hogy jól tudjak benne mozogni. Ha pedig hidegebb idő van akkor vagy egy leggings-et vagy pedig egy ülepes, buggyosabb melegítőalsót, plusz még egy kardigánt. Cipőként pedig egy futócipőt, vagy egy egyszerű tornacipőt. Semmiképpen ne sminkben fussatok, mert ha leizzadtok akkor elfolyik a smink és úgy fogtok betoppanni a házba mint egy múmia. Ajánlom, hogy kenjétek le magatokat valamilyen napvédővel, de csak akkor ha napközbe futtok. A hajatokat pedig fogjátok össze egy copfba, vagy egy laza kontyba. A lényeg, hogy ne akadályozzon titeket a futásba. Általában én egy fél órát, órát szoktam futni, nekem az pont elég.

S, hogy mire is jó a futás: Aki szeret futni járni az tudja, hogy mennyire jó futás közben gondolkodni. Olyankor sokkal jobban megy a gondolkodás és sokkal jobban eltudunk merülni különböző dolgokban. S ráadásul nagyon jó sport is, mivel átmozgatja minden testrészünket és javítja az állóképességet.



Divatbakik, amiket jobb ha elkerülsz!!!

Sziasztok! Ma egy elég érdekes témával fogunk foglalkozni, ami teljesen egyénfüggő. Nem szeretném ha ebből vita lenne vagy bármi olyan dolog ami bántó vagy sértő lehet bárki számára is.
Ismét egy divattal kapcsolatos poszt következik, de ez nem a "mi a divat most" témájú hanem a "súlyos divatbakik" nevű poszt. Elég sok ember nem veszi észre, hogy mi gáz és mi nem. S ez sajnos nem csak tinédzsereknél fordul elő, hanem bizony felnőtteknél is. Nem mintha én annyira értenék a divathoz, nem erről van szó, hanem én legalább tisztába vagyok vele, hogy mit vegyek fel és mit NE. Akkor kezdeném is. Azokat a dolgokat fogom leírni amiket olvastam már számtalan újságban, divat oldalakon, és persze azokat amik ezek közül engem is idegesít.

1. Szilikonpánt és csőtopp vagy atléta

Most lehet ezért utálni meg szidni. De ezzel nem vagyok egyedül. Számtalan weboldal, blog, újság ír erről, hogy a szilikonpánt még rosszabb mintha semmit nem vennél alá. Orvosok is írták, hogy egészségtelen is, mert ha már több órát abba vagy akkor a pánt alatt beizzad a bőröd és utána fertőzéseket is kaphatsz el. A második dolog az, hogy hiába azt hiszed, hogy nem látszik, az igenis LÁTSZIK!!!! Sokkal jobban odavonja a figyelmet a vállaidra. Csajok! S ahelyett, hogy dühöngnétek, hogy ilyen posztot írtam, gondolkodjatok el ezen!! :) Sokkal egyszerűbb megoldások is léteznek arra, hogy hogyan viseld csőtoppal a melltartót. Pár tipp: Egyszerűen csak leakasztod a pántot és kész!; Vagy akár ha bevállalod mert esetleg nem ugrabugrálós helyre mész akkor nem is fontos venni alá. Persze csak abban az esetben ha nem olyan nagyok a melleid amiknél látszik, hogy nincs rajtad! Mutatok képeket, hogy lássátok, hogy mennyire visszataszító látvány.

Ti is látjátok igaz?? Nem látszik át!!! :)
































2. Cicanaci és rövid póló kombináció
Nos ezt most lehet sokan félre értitek. Nem maga a cicanadrág és a póló kombinációjával van bajom, hanem a cicanadrág és rövid póló. mutatok egy képet, hogy értsétek miről is van szó.
Gondolom ti is jól látjátok, hogy a csajnak úgynevezett tevepatája van. A fenekét pedig eléggé nagyobbítja. A comb alatti részi viszont csinosak. De szerintem ti sem azt vettétek észre először, hogy mi csinos rajta, hanem, hogy mi nem. Ezért is lenne szükség arra, hogy egy hosszított felsővel, vagy egy kis ruhával vegye fel. A leggings nem helyettesíthető a nadrággal!!! A leggings az mindig is leggings marad.



















Most pedig akkor következzen az a divatbaki amit már szerencsére kevesebben követnek el mint az előző két dolgot.

3. Szanda zoknival
Ezt általában férfiak szokták így hordani. Nekik sem előnyös, sőt. De mi van akkor ha egy nő veszi fel ugyanígy?!? Sajnos ez is előfordul,hogy egy nő vesz fel szandálhoz, sarúhoz zoknit. Gondolom, hogy ti is ezen a véleményen vagytok mint én. Vagyis remélem. :P











Ezennel ennek a bejegyzésnek vége. Remélem, hogy senkit nem bántottam meg. Nem az volt a célom, hogy bárkit is sértegessek, hanem az, hogy felhívjam rá a figyelmeteket.
S itt is mint általában sok helyen, érvényes a mondás, hogy akinek nem inge, ne vegye magára!!!! Remélem, hogy sok embernek nem szól ez a poszt!! :)

2013. augusztus 27., kedd

Vissza a suliba: Bevásárlás, dekorálás

Sziasztok! Ma egy új sorozatot indítok el, aminek a címe: vissza a suliba. Sajnos vagy nem sajnos de eljött ez a nap is amikor már azon gondolkodunk, hogy mit vásároljunk az iskolára, hogyan menjünk iskolába...stb. Ebben a posztban én azokat a dolgokat fogom nektek bemutatni amiket én vettem a sulira és ezeket hogyan fogom majd díszíteni.
Először is miket szereztem be: nem sok mindent kellett vennem, mivel tavalyról is maradt meg elég sok minden.



Balról-jobbra: 
-Először is kezdeném akkor az apróbb dolgokkal ami először is a szövegkiemelő. Nagyon szeretem a szövegkiemelőket. Általában ha egy dolgozatra készülök vagy órán is mindig részesei a tanulásomnak, mivel ha az agy a színesebb dolgokat jobban raktározza és megjegyzi, mintha csak tollal vagy ceruzával írnánk. Ebből vettem egy zöldet, egy rózsaszínt, egy narancssárgát és egy neon citromsárgát is.
-A következők a tollak amikből négyet vettem. Az első egy kékes zöldes ZEBRA toll ami úgy is fog amilyen színű. Ennek a párja, egy ugyanilyen ZEBRA toll csak pinkbe. A harmadik is ugyanettől a márkától van, csak az egy egyszerű kék színű. Ez a kedvenc tollam, mindig ilyennel írok. A negyedik egy SIGNETTA piros toll. Az ötödik pedig egy ZEBRA rotring ceruza. 
-Az íróeszközök felett található egy aranyos kis cicás notesz, amit azért vásároltam, mert ebbe kis aprócska dolgokat fogok írni ami a leckefüzetbe lényegtelen.
-A notesz mellett, a már említett leckefüzet van, amibe majd a házit, és a dolgozatok időpontját fogom írni.
-Alatta egy ICO radírcsomag található. Nekem ez a kedvenc radírom, mivel a színes ceruzát is fantasztikusan eltünteti, a papírt nem rongálja.
-A képen egy PRITT ragasztó is fel van tüntetve. Ezt szerintem ismeritek. Egy egyszerű sulis ragasztó.
-A következő tárgyak egy órarend, amin egy kiskutya van és az alap dolgok, a füzetek. A füzetek elég csúnyák, tehát ezeket fogom majd feldobni szuper techikákkal. Én vettem csillogó, ilyen nyúlós gélszerű díszítőket, amivel majd fogom dekorálni. De hoztam nektek párat amit én még nen próbáltam ki, de BIZTOSAN ki fogom. :)


Szerintem ez szuper és nagyon ötletes.


Ez pedig egyben csajos is ötletes is.

Aztán van még pár ötletem amit még szintén nem próbáltam ki, viszont ezekről nincs képem. 
-ha egy egyszínű füzetre teszel egy darab csipkét, és ezt lefújjuk egy eltérő színű, fújós festékkel.
-ha bármilyen újságból vágtok ki csajos képeket és ezeket ragasszátok rá ízlésesen.

Remélem tetszett ez a poszt, és, hogy hasznotokra vált. :*